Üdv mindenkinek!
Az alábbiakban egy pénteki sztorimat írom le. Írás közben a mű átalakult egyfajta karcolattá. Nevet nem írok. Nem ez a lényeg. Szerintem szórakoztató az eset. Okuljon más is.
Péntek 11 óra. Most van időm. Úgy döntök felhívok valakit. Tárcsázom a számot, melyet itt a fórumban már többen „áztattak”. Biztosan csak tévedtek. Hívás kicsöng. Vékony hang a vonalban. Kérdés: Mit szeretnék. Egy órát mondom én. Erre hatalmas csodálkozás. Ő csak félórát vállal. Hirtelen kiesek a ritmusból. Kis szünet után leereszkedően mondja, hogy na jó…. akkoor.. mikor lenne ez. Mikor közlöm, hogy én most érek rá, akkora sóhaj szakad ki belőle, hogy gyorsan le is rakom a telefont. Lehet, hogy a vélemények igazak lennének? Lehet. Na mindegy. Hirtelen sugallatra nem a listámon megyek tovább, hanem eldöntöm, hogy döntsön a vakszerencse. Keresőbe belökök két paramétert. Hívom a számot. Kedves, aranyos hang. Egy óra? Ok. Most? Ok. Na, mondom, így kell ezt csinálni. Megadott címre megérkezem. Lépcsőn fel, az ajtó résnyire már nyitva. Elfog az ilyenkor szokásos érzés, minden a legjobban alakul. Ajtón belépek. Fiatal lány, az arcán mosoly. Köszönés. Míg az ajtót becsukom, már zuhognak is rám az információk. Hogy miket nem lehet. Még a kezét is feltartja és az ujjain sorolja. Mikor levegőt vesz, gyorsan közbevágok, és elmondom, hogy én egy sima, normál témát akarok. Ekkor gyorsan csendre int. Ne beszéljek hangosan. Itt a szomszédok a folyosón cigiznek és hallgatóznak. Jó. Elhallgatok. Leteszem a táskám. A szoba felé fordulva látom, hogy már egy szál ruha sincs rajta. Veszek egy levegőt. Megkérem, hogy vegyen fel azért valamit. Miközben fehérneműt vesz, a nyelve pörög. Hogy ez itt most egy vészhelyzet. Ő nem itt szokott lenni, csak most mégis ide hívott. Ahogy kihámoztam, ez valami családtag otthona. Miközben megy a szóáradat a szekrényen két kisgyerek képét a fal felé fordítja. Arca elé kapja a kezét és az égre nézve mondja, hogy úristen ha tudnák, hogy ő mit csinál itt…. Mély levegőt veszek. Próbálom magam szuggerálni. Elképzelem, hogy ez itt most egy egyetemi randi egy előadás után a szülők lakásán. Még jó is kijöhet belőle biztatom magam. Próbálok ráhangolódni a lányra. Szép ez a fekete haj – mondom. Azonnal kijavít, hogy ez nem fekete, hanem sötétbarna. Közben mosolyog és mosolyog. Na, valahogy eljutunk egy bizonyos szakaszba. Már a végkifejlet felé haladgatnék, mikor megszólal, hogy bocs, amiért ez az ágy így recseg. Ezt nem erre használják. Huh. Eddig nem is figyeltem erre. De most, hogy ő mondja már én is hallom. A végkifejlet hirtelen távolabb került. Testhelyzetet váltunk. Az arca előttem van. Szempilláit zárva tartja. Az ágy egyre jobban recseg. A szobában nagyon meleg van. Ő néha kipillant az arcomra. Biztosan arra kíváncsi, hogy mikor unom meg. Mikor az ágy már majdnem szétesik, két mozdulat közben hirtelen megállok. Ez így nem fog menni. Meg kell nyomni a RESET gombot. Pihenjünk egyet javaslom. Kimegyünk a konyhába. Iszunk egy korty folyadékot. Ő tőlem 1 km-re ül le. És mosolyog és beszél folyamatosan. Felveti, hogy akkor menjünk-e be a gyerekszobába? De az ötlet után zavartan nevet, hogy úristen! Ülünk, nézem a mosolyát, hallgatom a szóáradatot. Hirtelen kifakul minden. A színes film átmegy fekete-fehérbe. Úgy döntök inkább elmegyek. Elköszönök. Arcán mosoly. Jó. Legalább valaki jókedvű ezen a péntek délelőtt. Végül is 10 rugó egy félóra mosolygásért, ágyrecsegésért nem rossz. Nekem meg marad a tapasztalat. Este nehezen alszom el. Az energia dübörög bennem. De kiverni nagyon amatőr lenne, a feleségemet elővenni meg pofátlanság.
Tanulság: SEMMI! Magam választottam. Amikor jöttek az előjelek, nem húztam el. Akkor meg minek panaszkodnék. Belementem egy AMATŐR szituba és kész. Másnap már nevettem a dolgon. Aki a farka után jár, annak ilyen is kell!