Szindbád megállt az 5/a ház előtt. Az udvar fáit befutották az ősz színei. Becsengetésére kiszólt Jessyka, hogy várja őt a harmadik emeleten. Szindbád elmosolyodott, hiszen járt már ott és annyira megfogta a lány szépsége, hogy a langyos időben újra odakívánkozott. Most is megcsodálta sudár, karcsú termetét, melegen fénylő barna őzszemét. Csókját kellemesnek találta, első ízben nem volt alkalma megkóstolni. A lány szorgosan kedves volt, kereste hősünk kedvét. Szindbád megcsodálta a lány kicsiny kebleit, kerek tomporát, majd kedvenc szórakozásának teret adva hátára fordította. Ajkaival illette gyermeki kelyhecskéjét, melyet az új módi szerint teljesen simára beretvált. A következő 10 perccel szinte megajándékozta Jessykát, végül „együttes közreműködéssel” hozták létre a boldog pillanatot a lány remegő testében, amelyre első alkalommal hiába várt. A leányzó kissé megpihent Szindbád vállán, majd ugyanabban a testhelyzetben simogatni kezdte ágaskodó tagját. Hősünk bíztató pillantására lágy ajkaival fonta körbe azt, s kényeztette perceken át. Szindbád közben tenyerébe vette a lány hihetetlenül kemény kebleit. Másik kezével újra felfedezte a kis nedves zugot a sima combok között. Következett a lovaglás, melyet a szűk kelyhecske, s a látvány, ami a férfi előtt jelentkezett, felejthetetlenné vált. A beteljesülés után a megérdemelt pihenés közben udvariasan feltett néhány kérdést, s oly jól elbeszélgettek, hogy közben meg is feledkezett az idő rohanásáról. A lány egy szóval sem utalt e visszásságra, sőt megígértette a férfival, hogy még visszatér hozzá. A férfi köszönt még az ifjú lány lakótársának, ki Zita néven folytatja eme ó foglalatosságot. Szindbád kilépve a ház kapuján így sóhajtott:
- Köszönöm, uram, ezt a szép délelőttöt.