Beszélgessünk...

Apolló és Artemis halála

Zakatol a kocsi, csoszog a síneken,
csípős hideg körülölel, cirógat,
Párizsba mentél, langa lettél szívem,
mikor bajban voltál elhagytalak.
Pokolba taszítottál, de onnan is,
visszahoztál... magamtól eltoltalak,
számomra már az igazság hamis,
álnok, gyarló, jelentéktelen alak.
Egyedül két testben egy borzalmas,
megváltozott világ színfalai között,
a gumiszoba vár, ezért rám hallgass,
két testre szakadtam, s vonat dübörög.
Mit kezdjek fél testemmel mondd,
mibe fogjak pacsirta dalát hallva?
Ki azt hiszi fél testtel élni lehet bolond,
elengedtük egymást, így lettél szajha.
Nicsak ki integet ott, apró angyalok?
ej be aranyosak, nyújtom kezem,
könnyű lettem, fél arcom a falon,
revolver bevégezte szomorú életem.
Te sem húzod tovább édes...
egy hotelszobában leled halálod,
hiszen a te életed is véges,
magad kokainnal túladagolod.
Térdepelsz mezítelenül az ágy előtt,
felsőtested az ágyon pihenteted,
orrod kokainos, ettől vagy menő
kuncsaftod ki-be mozog benned.
Észreveszi, hogy már nem zihálsz,
 könnycseppek árválkodnak arcodon,
megijed, otthagy miután megcsinál,
kihűl tested, s ondó folyik le combjaidon.

Valaki azt írta egy fantasztikus regényben, hogy a kövek élnek. Élnek,
mint az ember és a növényzet, csak számunkra lehetetlen észrevenni a
kövek életét, olyan más ütemben él a szikla. Mintha zenét kellene hallgatnunk
egy lemezrõl, amely ezerévenként fordul egyet. De a kövek sem
tudnak mirólunk, számukra csupán felvillanás az életünk. Tetszett gyerekkoromban
ez a gondolat. Aztán láttam, hogy idõvel a lassú filmek is
láthatóvá válnak, egész életemben nézhettem, miként pereg körülöttünk
a házak filmje. Az utcák lényegében változatlanok, ugyanabba a jövõbeli
irányba haladnak az útvonalak, csak cserélõdnek két oldalukon a házak.
Fantasztikus sétákat tervezhet köztük az ember, sétát a legijesztõbb há-
zak között, sétát olyan házak között, amikben boldogak voltak a lakók,
sétát a nevetséges épületek során, és sétát, mely legkevésbé sem nevettetõ.
Utat az útvesztõben, az örök éj bársonyfekete házai között. Lehetünk e
labirintusban gombolyaggal játszó macskák és halálra vált Thészeusz, a
gombolyagról kiderülhet, hogy csak papírgalacsin, nem felfejthetõ, szétmál-
lik ujjaink között, vagy egyszer tényleg életmentõ fonal lehetett,
de olyan õsöreg már, hogy elporlik elsõ reszketõ érintésünktõl, és porként
hull a földre lábaink elé.

Lábass Endre - Vándorparadicsom (Bevezető)

Most nézem, van Pal-Pusztay is? :)

Most nézem, nem is nekem írtál. Pukkadj meg!!

:D az a zárt osztály, de persze, hogy lehet...

Gróf, hune vagyol?

Ennyi.

Nem fog menni. Ez van.

:(

Nem jön

Az meg ki? :)

nem jössz chatre? beszélni szeretnék veled!

Hands up! :D

sejtettem :)

Gróf, mér érzem azt, mikor Debibe beolvasok, hogy nem pasi írt ezt-azt?

Itt meg üvölt Angela a szomszédok örömére. :)

Arch Enemy még mindig, és mindörökké!

Az komoly!Véletlenül estünk be anno egy C.Corpse koncertre.Ők is csak  szlovákiábol jöttek.Talán a Dismember volt még és a Napalm Death.Bár most is jönnek,de a Chris Barnes hiányzik a mikrofon mögül.Itt a vekeri feszten a Dying Wish-t hallgattam meg.

:D Szia!

*** Kérjük a politika mellőzését az oldalunkon! Köszönjük. ***

Most kéne észnél lenni. Ez az ország tele van gyűlölettel. Gyűlölik a cigányokat, a hajléktalanokat. A zsidókat, a libsiket, a melegeket. Gyűlöli a főváros a vidéket, a vidék a fővárost. A biciklis az autóst, az autós a biciklist. Gyűlölik a bevándorlókat és a kivándorlókat, de gyűlölet tárgyai azok is, akik itthon maradnak, mert miért nem mennek el innen. Gyűlölik a Nyugatot és a Keletet. A jogsértőket és a jogvédőket. Gyűlöletben vagyunk a szomszédainkkal és a honfitársainkkal. A frusztráltság újabb és újabb ellenségképeket keres magának, legyen az IMF, a multi, nyugdíjas, rezidens, rendőr, tűzoltó, munkanélküli, egyetemista, színész, az EU vagy amikor úgy hozza, a romkocsmák népe is megteszi.

Régen volt már ilyen labilis idegállapotban a társadalom. Elég most egyetlen szikra, hogy elszabaduljon a pokol.

A kormány felelőssége

A kormány felelőssége most, hogy a józan ész győzedelmeskedjen. Mert neki vannak meg hozzá az eszközei. Hogy ez a gyilkosság ne etnikai kérdés legyen, hanem bűnügyi.

Talán nem most kéne bayerzsoltokkal tortát szeletelni, ordas eszmékkel — pár szavazat reményében — pávatáncot járni. Talán épp most van itt az ideje világosan és határozottan beszélni, kétértelmű kiszólások és egyet jobbra, egyet balra ütés nélkül világosan fogalmazni.

Mert mindig lesznek akik a legállatibb ösztöneinkre apelláljanak. Politikai pecsenyéjüket sütögetnék azzal, hogy megoldás helyett bűnbakot keresnek.

Ezegyszer kristálytisztán vonalat kell húzni közéjük és mindenki más közé. Mindenfajta gesztus és kiskapu nélkül a retorikában. A bűnös bűnhődjön, de csak a bűnös bűnhődjön.

Ha már egyszer meghaladtuk a középkort és a kollektív bűnösség elvét, mindenki csak a saját tettéért vállalja a felelősséget, nem a bőre színéért, nem a hovatartozásáért, a származásáért vagy a nézetéért. Azért feleljen, amit tett, és csakis azért. Máskülönben az akció reakciót szül, az igazságtalanság megtorlást, a megtorlás pedig bosszút. Az állam felelős a rend, a közrend fenntartásáért. Pont.

És nem kéne halálbüntetést emlegetni, hiszen jól tudjuk, úgysem vezetik be. És ha bevezetnék, akkor sem érne többet, mint hogy néhányan otthon, a foteljükben vagy a monitor előtt kielégítve éreznék indulatukat.

Az ellenzék felelőssége

Talán most kéne csendben maradni. Nem a kormányra mutogatni, sem az áldozatra, sem a felelősökre. Sem a részvétből, sem a fájdalomból, sem a dühből szimpátiát kovácsolni.

Ha megtalálták és elítélik, az nem a kormány dicsősége, ha nem találják meg és nem ítélik el, az nem a kormány kudarca.

Az állam (és nem a pártok) fenntartanak egy igazságszolgáltatási rendszert. Ennek a feladata, hogy kivizsgáljon, bizonyítson és ítélkezzen.

Az értelmiség felelőssége

A kávéházi értelmiség felelőssége meg az, hogy hallgasson. Ellenálljon a kísértésnek, hogy lila ködbe burkolózva szemantikailag elemezze, vajon mennyire pc kifejezés az a szó, hogy cigánybűnözés, miközben önmaga nagyszerűségét nézegeti a tükörben. Ezzel ők sem tennének mást, mint meglovagolni egy aktuális témát, amiben kiélhetik szereplési vágyaikat. Inkább ne!

A hordák készen állnak. Megint úgy érzik, eljött az idejük. Halált, megtorlást, kényszermunkát, kitelepítést, kínzást, lincselést, kollektív büntetést, megelőző csapást követelnek — persze "védelemből".

A társadalmat éppúgy meg kell védeni ezektől a hordáktól, mint a gyilkosoktól.

Szia,

én is hallgatok komolyzenét is, hidd el, és Mansont is szeretem... :)

Nem mondtam, de gimiben mi rendszeresen felléptünk a Színházban az énekkarral, és

operabérletünk is volt, mentünk is. Elég sokoldalú vagyok, csak minőségi zene legyen, persze ez is kinek mi..